Az utóbbi időben a hatósági jogalkalmazásban változás tapasztalható, a magyar adóhatóság elkezdett közeledni az uniós joggyakorlathoz. A több adóellenőrzés után született határozat kimondja, hogy az adólevonási jogot elvitatni csak olyan esetben lehetséges, ha objektív tények alapján bizonyítható, hogy az adóelvonási jog gyakorlásával érintett számlabefogadó nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, illetve tudott vagy tudnia kellett arról, hogy az adott ügylet révén adókijátszásban vesz részt. Természetesen a mostani bejegyzésünkben csak a konkrét ügyekben hozott hatósági határozatok sommás megjegyzéseit foglaljuk össze, melyekkel szeretnénk felvillantani a legújabb trendet a hatósági joggyakorlat változását igazolva.
A hatóság határozataiban az alábbi indokok és következtetések jelennek meg, melyek adott számlabefogadó adólevonási jogának elvitatása ellen érvelnek.
Az Áfa irányelvnek, az EU Bírósága (Signum Alfa Sped-ügy, Mahagében és Dávid-ügy, Mecsek Gabona-ügy) joggyakorlatának, illetve a magyar Kúria 2016-os véleményének megfelelően az az adólevonási jog gyakorlása tekintetében az adózó felelőssége csak objektív tények alapján állapítható meg. Azaz, ha a gazdasági esemény megvalósult, de bizonyíthatóan nem a számlában feltüntetett felek között, akkor a tényállás függvényében vizsgálható, hogy a számlabefogadó tudott-e, ill. tudnia kellett volna-e az adókijátszásról. Az adólevonási jogot így csak abban az esetben lehet megtagadni, ha objektív bizonyítékok alapján megállapítható, hogy a számlabefogadó csalárd módon és visszaélésszerűen élt a levonási joggal.
Így bizonyos adott ügyekben az adóhatóság kimondta, hogy mivel nem volt kétséget kizáróan bizonyítható a számlabefogadó adókijátszásban való részvétele, illetve az, hogy tudta vagy tudnia kellett volna, hogy adókijátszásban vesz részt – ezért nem vitatható el tőle a levonási jog. Tehát az objektív bizonyítás terhe immár felvállaltan az európai normáknak sokkal inkább megfelelően az adóhatóság oldalán van.
Egy ügyben az első fokon eljáró hatóság nem határozta meg azon tényadatok körét, mire alapozottan elvitatta a számlabefogadótól a levonási jogot. Ennek kapcsán emelte ki a másodfok, hogy az adóhatóságot terheli az adólevonás jogszerűtlenségének tényadatokon alapuló bizonyítása, ha maga a számlabefogadó az ellenőrzés során rendelkezésre bocsátotta a jogszabály által a levonási jog gyakorlásához előírt valamennyi tárgyi bizonyítékot (számlát). Az adóhatóságnak a vizsgálata során nem elég, ha kételyeket fogalmaz meg, ha hiányosságokat tár fel, hanem az ellenőrzése során begyűjtött tények alapján egyértelműen ki kell tudnia zárni, hogy az adólevonási jog gyakorlásának feltételei nem állnak fenn, így pl. hogy adott esetben a beszerzett termék/igénybevett szolgáltatás szolgálhatta a számlabefogadó adóköteles tevékenységét.
Ha az adóhatóság által beszerzett bizonyítékokból nem vonható le olyan egyértelmű következtetés, hogy a számlázott szolgáltatást a számlabefogadó nem használta adóköteles gazdasági tevékenysége érdekében, úgy az adólevonási jog nem vitatható el, jogsértés ennek vonatkozásban nem állapítható meg.Ha az adóhatóság objektív tények alapján nem tudja bizonyítani, hogy a számlabefogadó és számlakibocsátó között nem történt gazdasági esemény, illetve azt, hogy utóbb a beszerzett termékek, szolgáltatások felhasználása a beszerző adóköteles tevékenysége körében nem történt meg, akkor nem állapítható meg az áfalevonási jog jogellenes gyakorlása.
A fenti jogalkalmazási gyakorlat változása kapcsán utalnánk egy új, a jelenlegi adótörvény módosító csomagban az uniós joggal történő harmonizáció alapján bevezetésre kerülő jogintézményre: az ún. „különös visszatérítési“-eljárásra.
A különös visszatérítés eljárásának indítása esetén az adóalany a rá áthárított előzetesen felszámított adó visszatérítését kezdeményezheti, ha az neki fel nem róható okból, az adósemlegesség elvébe ütközően más módon nem térült/nem térül meg. Az eljárás egy adott jogvesztő határidőn belül indítható az adóhatóság előtt.
Megjegyezzük, hogy a szabályozás a jelenlegi formájában számos kérdést vet fel, így annak magyarázatát, hogy mit fogad el a hatóság „neki fel nem róható indoknak”, még a gyakorlatnak kell kimunkálnia. Valószínűleg hallunk még erről a jogintézményről a közeljövőben.
