Június 5-én a G7 országok pénzügyminiszterei megegyeztek a globális minimumadó bevezetéséről, majd július 1-jén 130, illetve pár napon belül további 2 ország deklarálta az indítványhoz való csatlakozását. A tervek szerint a globális minimumadó, az ún. GLoBE 15%-os lenne, de számos részlet függőben van egyelőre, és mint tudjuk, az ördög a részletekben lakik. Cikksorozatunkban a függőben lévő kérdéseket, dilemmákat és esetleges hatásokat tekintjük majd végig, de még mielőtt elemzésünket megkezdjük, először szeretnénk bemutatni a tervezett adót.

A globális minimumadó gondolata az OECD BEPS (Base Erosion and Profit Shifting) ellenes projektje részeként a digitális gazdaság adóztatási problémáinak megoldásaként született meg. Egy úgy nevezett két pilléres adóztatási mechanizmus (Two Pillar Mechanism) részeként. Majd az USA elnökválasztást követően a Biden adminisztrációtól, a hazai adóemelések támogatására, új lendületet kapott; ezzel akadályozva meg az adóköteles jövedelmek alacsony adókulcsú államba való vándorlását.  

A jelenlegi elképzelések szerint a GLoBE-t a multinacionális vállalatoknak kell fizetniük akkor, ha egy leányvállalat olyan országban működik, ahol alacsonyabb a társasági adó kulcsa, mint 15%. A különbözetet az anyavállalat fizetné meg abban az országban, ahol működik. Ha az anyavállalat országa nem szeretne élni ezzel a jogával, a leányvállalatok országai lennének jogosultak az adó beszedésére. A minimumadó alapját is az anyavállalat konszolidált beszámolója alapján határoznák meg.

Talán már ez az elképzelés is megrémiszthet sok olyan vállalatot, akiknél egy-egy kedvező adórendszer is szerepet játszott abban a döntésükben, hogy hol alapítsanak leányvállalatot, de ez még nem minden. Mert az új adó nem a nominális, hanem effektív lenne! Vagyis nem 9%-os magyar társasági adó és a 15%-os GLoBE különbsége alapján számolt adót kellene megfizetni, hanem az összes lehetséges kedvezményt is elveszítenék az érintett vállalatok.

A Pénzügyminisztérium tájékoztatójában egy példán mutatta be ennek hatását.

A 9%-kos magyar társasági adó miatt természetesen minden magyar multinacionális vállalatot érinteni fog a GLoBE, ha csatlakozunk az egyezményhez, de világviszonylatban is igaz, hogy a nagyvállalatok többségének egyes leányvállalatai 15%-nál kisebb adókulccsal adóznak valahol.

Természetesen az a törekvés, hogy a nemzetközi cégek adóelkerülési technikáit semlegesítsék, és ne tudják megúszni az adózást, helyes, de az országok közötti adóverseny teljes megszüntetésével azok az államok sokat fognak veszteni, akik éppen fejletlenebb gazdaságuk miatt ezzel az eszközzel akarták az innovatív szereplőket magukhoz csábítani. Ezzel pedig bezáródik az előttük eddig nyitva álló egyik fejlődési út is, vagyis a fejlett és a fejlődő országok közti szakadék tovább mélyülhet.

Problémák – dilemmák

A tervezettel kapcsolatban egyébként számos jogos gyakorlati kritika is felvethető, listánkban a teljesség igénye nélkül a legfontosabbak:

• Az egyik ezek közül, hogy jelenleg nem kezeli rugalmasan az országok különböző számviteli szabályaiból fakadó adóalap meghatározásban fennálló különbségeket, vagyis elképzelhető, hogy a fűnyíró elv szerinti egységesítés igazságtalan lesz azokkal szemben, ahol ugyanazok az eredmények magasabb adóalapot eredményeznek, amelyen alacsonyabb adókulcsot kell alkalmazni. Az effektív adókulcs ugyanis cégről-cégre, időről-időre változik.
• Komoly különbségek származnak az adóalap módosító tételek alkalmazásából is; ráadásul ezek jó része valamilyen különleges helyzetet hivatott kompenzálni: például a korábbi veszteséges működést ismeri el a felhalmozott veszteségek elhatárolásával és későbbi adóalap csökkentőként való felhasználásával; vagy éppen a beruházásokat ösztönzi az értékcsökkenések figyelembe vételével, vagy akár célzott adóengedményekkel és kedvezményekkel, mint amilyen hazánkban a fejlesztési tartalék, a műemléki beruházások, a kutatás-fejlesztés adóalap módosítói.
• És akkor még az adókedvezményekről nem is beszéltünk! A magyar fejlesztési adókedvezmény például az Európai Unió által meghatározott regionális fejlettségi térképen nyugszik, amelynek keretében az uniós átlagtól elmaradó fejlettségű területeken végzett beruházások állami támogatásként adókedvezményeket szerezhetnek. A fűnyíróelv mentén az ilyen támogatással szerzett kedvezményeket az anyacég országa adókompenzációként gyűjtené be. Tehát a kevésbé fejlett ország adójából feláldozott rész, a fejlettebb anyacég országának bevételévé válna és közben a beruházásért támogatni kívánt vállalatcsoport elveszíti magát a támogatást.
• Különbség fakadhat továbbá abból is, hogy mely adók tartozhatnak bele globális minimumadó számításába. Magyarországnak például a társasági adó mellett, vajon a helyi iparűzési adót is engedik-e majd az effektív adóterhelés megállapításakor beszámítani? Hiszen a hazai 9%-os nominális adókulcs mellett belátható, hogy szinte minden nemzetközi cégcsoporthoz tartozó magyar céget hátrányosan érint majd az új rendszer; míg, ha a helyi iparűzési adó terhelés is beszámítható lesz, akkor már a cégek kevesebb, mint fele érintett; ha pedig akár a főbb adókedvezményeket is elismerik, akkor kevesebb, mint a cégek negyedét illeti majd a kompenzációs többlet adófizetés.
• További probléma, hogy az uniós joggal ellentétes lenne, ha szigorúbb szabályok vonatkoznának a nemzetközi cégek leányvállalataira, mint a belföldi vállalatokra. Ebből következik, hogy az EU-ban a szabályt minden vállalkozásra ki kell majd terjeszteni. Elképzelhető az is, hogy 2023-tól új, egységes társasági adó szabályokat vezetnének be az EU-ban ("Business in Europe: Framework for Income Taxation", BEFIT). Ez ugyan megszüntetné a nemzetközi-belföldi vállalatok közti versenykülönbségeket, de hátrányba hozná az összes EU-s vállalkozást, minden EU-n kívüli céggel szemben.

Cikksorozatunk további részeiben a fenti dilemmákat és hatásokat fogjuk elemezni részletesebben. Illetve bemutatjuk azt az álláspontot, amelyet Magyarország képvisel az ügyben.