A fokozódó globalizálódó, a munkaerő kapacitások hatékonyabb kihasználása és ezáltal a költségek optimalizálása miatt egyre gyakoribb, hogy magyarországi székhelyű vállalatok munkavállalóikat külföldi munkavégzés céljából küldik leány- vagy anyavállalatukhoz esetleg egy üzleti partnerükhöz. Négy részből álló cikksorozatunkban az adózást és a társadalombiztosítást meghatározó legfontosabb szempontokat tekintjük végig.
A komplex szabályozás helyes alkalmazása kiemelt jelentőségű, mindemellett egy esetleges adóellenőrzés alkalmával az adóhatóság vizsgálja, hogy mi volt a kiküldetés valódi célja és tartalma, hogy jogi értelemben valóban kiküldetésnek minősül-e a munkavállaló külföldi munkavégzése, és hogy jogos-e a költségátterhelés mértéke. Az adóhatóság részletesen kiértékelheti a magyar munkáltató kiküldetésre irányuló, a munkavállalóval, valamint a fogadó vállalkozással kötött megállapodását, szerződéses kapcsolatait. Amennyiben a munkavállaló tevékenységéért a külföldi cég szolgáltatási díjat fizet a kiküldő vállalkozásnak, annak tartalma (átterhelt munkabér, közterhek, nyereséghányad), illetve amennyiben kapcsolt felekről van szó a szokásos piaci árnak való megfelelése is kiemelt vizsgálati irányt jelenthet.
Illetőség
A személyi jövedelemadó törvény szerint Magyarországon kell adózni a magyar adóilletőségű magánszemélyek belföldről és külföldről származó jövedelme után (korlátlan adókötelezettség), valamint a külföldi illetőséggel rendelkező személyek belföldről származó vagy egyébként nemzetközi szerződés, viszonosság alapján Magyarországon adóztatható jövedelme után (korlátozott adókötelezettség). Amennyiben mindkét érintett állam igényt tart az adóztatásra, kétoldalú egyezmények határozzák meg, hogy egy adott jövedelemtípus adóztatására a magánszemély illetősége szerinti állam vagy a jövedelem forrása szerinti állam jogosult.
Első lépésben mindig a munkavállaló adóügyi illetőségét – hogy hol lesz korlátlanul adóköteles – kell meghatározni. Második lépésben pedig azt, hogy amennyiben az illetőség és a munkavégzés állama eltér egymástól, akkor vajon a munkavégzés államának is van-e a munkavállaló külföldi tevékenységéhez hozzárendelhető korlátozott adóztatási joga.
Az illetőség megítéléséhez figyelembe kell venni, hogy magyar állampolgár-e az érintett személy, kettős állampolgárság esetén, hogy van-e Magyarországon bejelentett lakhelye, hogy egy naptári évben tartózkodik-e legalább 183 napig Magyarországon, hogy letelepedett jogállással rendelkezik-e, vagy esetleg hontalan. Magyar illetőséggel bír még az a személy is, akinek kizárólag Magyarországon van állandó lakóhelye, vagy létérdekeinek központja Magyarország. Ez azt jelenti, hogy a legszorosabb személyes, családi és gazdasági kapcsolatok Magyarországhoz fűzik, még ha nincs is itt lakhelye, vagy ha Magyarországon kívül más államban is van otthona. Magyar illetőségűnek számít az is, akinek szokásos tartózkodási helye belföldön van, és az előző szempontok alapján nem állapítható meg az illetősége.
Az államok között létrejött egyezmények rendelkezései azonban felülírják a magyar Szja törvény fenti és a munkavállalót fogadó állam belső előírásait. Magyarországnak jelenleg megközelítőleg nyolcvan külföldi állammal – ezen belül az Európai Unió összes államával – van hatályos egyezménye a kettős adóztatás elkerüléséről, amelyek szabályozzák az illetőség kérdését. Ha azonban nincs egyezményünk az adott országgal, a külföldről származó jövedelmek hazai adóztatására más szabályok vonatkoznak, amelyekre most nem térünk ki.
Az adójogi illetőség országának meghatározásához az egyezmények alapján általában a következő minősítési sorrend alapján jutunk el: állandó lakóhely, vagy amennyiben több államban is rendelkezik állandó lakóhellyel, akkor a létérdekek vagy más néven az életvitel központja, ha ez alapján több állam is érintett lehet, akkor a szokásos tartózkodás hely, ha ez sem határozható meg egyértelműen, akkor az állampolgárság lesz a döntő tényező.
Az illetőség vizsgálatakor minden, a magánszemélyt érintő tényezőre figyelemmel kell lenni, és látható, hogy az állampolgárság a legkevésbé döntő tényező ebben e kérdésben. Az elsődlegesen döntő állandó lakóhely fogalmát minden állam a saját joga szerint határozza meg. Itt nem az a lényeg, hogy valaki bérelt vagy saját tulajdonú otthonban lakik, hanem inkább a tartózkodás és az életvitelszerű berendezkedés ténye a mérvadó.
A létérdekek vagy az életvitel központja abban az országban lesz, amelyhez a magánszemélyt a szorosabb személyi és gazdasági kapcsolatok kötik. Ilyen kapcsolat elsősorban a jövedelemszerzés, a munkavégzés feltételét megteremtő állam, de döntő tényező a családi, szoros baráti, kulturális, nemzeti kapcsolat is. A nemzetközi gyakorlatban általánosan elfogadott, hogy ezeket a kapcsolatokat együttesen kell kiértékelni. A szokásos tartózkodási hely az az állam, ahol az adott személy gyakrabban, ismétlődő jelleggel vagy hosszabb időszakban egyfolytában életvitelszerűen tartózkodik.
Az illetőséget tehát a magánszemély körülményei határozzák meg. Azok bármilyen változásával az illetősége is változhat, akár egy adott adóéven belül is. Ekkor újra meg kell vizsgálni minden feltételt, mivel ez azzal a következménnyel is járhat, hogy az illetőségváltás előtt és után megszerzett jövedelem adókötelezettsége eltérő minősítést kap.
Amennyiben a fogadó államban az ottani adókötelezettségek teljesítéséhez szükséges a munkavállaló magyar adójogi illetőségének igazolása, a NAV kérelemre illetőségigazolást állít ki.
Korlátozott adóztatási jog
Annak meghatározása, hogy a munkavégzés államának keletkezik-e korlátozott adóztatási joga a jövedelmekre (az illetőség szerinti állam korlátlan adóztatási joga mellett) szintén nem egyszerű feladat. A jövedelemszerzés helye a „nem önálló tevékenységből származó jövedelem” esetében a munkavégzés szokásos helye szerinti állam, mely esetleg szintén további pontosításra szorulhat.
A magyar magánszemély által nem az illetősége szerinti államban végzett nem önálló munkából származó jövedelem főszabály szerint abban az államban adóztatható, ahol a munkát végzi. Amennyiben azonban a magyar magánszemély a munkát a külföldi államban végzi és együttesen teljesül, hogy: a) a külföldi tartózkodása nem haladja meg a 183 napot, b) a díjazást olyan munkáltató fizeti (vagy olyan munkáltató nevében fizetik), aki nem bír illetőséggel a munkavégzés helye szerinti államban, és c) a díjazás költségét nem a munkáltató munkavégzés helye szerinti államban lévő telephelye viseli, akkor a jövedelem adóztatásának joga Magyarországot, mint az adójogi illetőség államát illeti meg.
A külföldi tartózkodás hosszának meghatározásakor azt kell vizsgálni, hogy a munkavállaló fizikailag mennyi időt tölt az egyes államokban az év során. Minden olyan nap, amelyben a magánszemély bármilyen rövid időszakot is a külföldi államban tölt (ide nem értve a külföldi országon megszakítás nélkül történő átutazást) egész napnak számít. Amennyiben a vizsgálandó időszakon belül a magánszemély több alkalommal is a külföldi államban tartózkodik, akkor a tartózkodások hossza összeadódik. A gyakorlatban a 183 nap számításánál arra is figyelni kell, hogy az egyezmény milyen időszakra – adóév, naptári év, bármely 12 hónapos időszak – rendeli annak vizsgálatát. Amennyiben a munkavégzés állama a fenti szabály alapján kap adóztatási jogot, általában a munkanapok vagy más jellemző ismérv szerint történik az adott időszakra vonatkozó jövedelem meghatározása.
Amennyiben a munkavállaló adójogi illetősége Magyarországon van, de a munkavégzés állama is korlátozott adókötelezettséggel rendelkezik, akkor az egyezmények alapján a kettős adóztatás elkerülésére a mentesítés vagy beszámítás módszere alapján kerülhet sor.
Ha egy magyar illetőségű magánszemély olyan államból részesül jövedelemben, amellyel Magyarországnak nincs a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezménye, akkor a jövedelem adóztatására általában mindkét állam jogosult. Ebben az esetben a külföldi tevékenységhez rendelhető jövedelem után nagy valószínűség szerint a fogadó államban is levonják a személyi jövedelemadónak megfelelő forrásadót. Annak kivédésére, hogy a munkavállaló ne járjon rosszul, az Szja törvény speciális rendelkezéseket tartalmaz, de lényeges, hogy egyezmény hiányában a magánszemély illetőségét – a magyar adókötelezettség szempontjából – kizárólag a magyar szabályok szerint kell megállapítani.
Figyelemmel kell lenni arra, hogy a fenti, elsősorban munkaviszonyra vonatkozó rendelkezések mellett speciális szabályok vonatkoznak azonban a társaságok igazgatóságában, igazgatótanácsában, illetve a felügyelőbizottságában való tagságért fizetett tiszteletdíjakra, melyek a társaság – és nem a magánszemély – illetősége szerinti államban adóztathatóak.
Külföldi munkavégzés miatt kapott napidíj és béren kívüli juttatások adó és járulékterhei
A külföldi kiküldetésre tekintettel kapott, belföldön adóztatható napidíj adóköteles összegéből igazolás nélkül elszámolható, azaz az adóalapból levonható annak 30 százaléka, de legfeljebb 15 euró. A nemzetközi áru- és személyszállításban dolgozók választásuk alapján vagy napi 40 eurót vonhatnak le naponta a napidíjukból, vagy az előzőek szerint számolhatnak el költséget. A napidíj elszámolásához kötelező kiküldetési rendelvényt, előleg-elszámolást kitölteni.
A hivatali, üzleti utazással összefüggésben számos kiadást téríthet meg a magyar munkáltató (pl. szállás, utazás díja, étkezés, gyermekek iskoláztatása, nyelvoktatás, biztosítás díja, étkezés, egyéb szolgáltatások). Ha a munkáltató megtéríti a munkavállaló külföldi szállásköltségét, az utazás költségeit, az ezekben foglalt reggeli árát, úgy a magánszemélyt nem terheli személyi jövedelemadó Magyarországon.
Más nem pénzben nyújtott juttatások esetében azonban meg kell vizsgálni, hogy melyik vállalkozás nyújtja az adott juttatást, az milyen adókötelezettség alá esik, illetve ki köteles annak teljesítésére. Külföldi kiküldetés alkalmával nyújtott juttatások esetén ugyanis bizonyos esetekben előfordulhat, hogy egyes béren kívüli juttatások után a munkavállaló válhat adókötelezetté és nem a juttatás nyújtója viseli az ezzel kapcsolatos adó- és járulékterheket.
Ha a külföldi vállalkozástól kap juttatásokat a munkavállaló, meg kell vizsgálni, hogy ezek béren kívüli juttatásnak minősülnek-e. Amennyiben nem, akkor a juttatás piaci értéke a magánszemély munkabéreként lesz adóköteles. Másrészt meg kell nézni, hogy mely juttatásokat nyújthat a munkáltató, melyeket a kifizető vagy juttató. Amennyiben bizonyos juttatások csupán a munkáltató által nyújthatók, akkor azokra csak akkor vonatkozhat a kedvezményes adózási szabály, ha valóban a munkavállaló jogi értelemben vett munkáltatója, tehát a magyar vállalkozás juttatja azokat.
Adókedvezmények érvényesítése Magyarországon
A belföldi illetőségű magánszemély Magyarországon kedvezményt (adóalap-kedvezményt, adókedvezményt, adó feletti rendelkezési jogosultságot) csak akkor vehet igénybe, ha ugyanarra az időszakra a fogadó államban nem vesz igénybe hasonló kedvezményt.
Adóbevallás, adófizetés
Amennyiben a magyar munkavállaló adókötelessé válik a fogadó államban, az ottani belső szabályok döntik el, hogy az adókötelezettséggel kapcsolatos bejelentési, bevallási és adófizetési kötelezettségeknek személyesen kell eleget tennie, vagy azokat átvállalhatja a magyar vagy a fogadó vállalkozás is. Ha a fogadó ország nem vet ki adót a külföldi munkavégzés révén elért jövedelemre, azaz az csak Magyarországon adóköteles, akkor a magyar munkáltató továbbra is változatlan formában számfejti havonta a munkavállaló munkabérét és egyéb, Magyarországon adóköteles jövedelmeit.
Adójogi kockázatok
A munkajogi formalitások mellett a foglalkoztatási konstrukció egyes elemei döntő hatással lehetnek a kiküldetés adójogi (át)minősítésére.
Nemzetközi kiküldetések esetén felmerülhet az az adójogi probléma, hogy a fogadó vállalkozás gazdasági munkáltatónak minősül. Ennek nincs hatása a magyar munkáltató és a magyar munkavállaló közötti munkaviszonyra és a két vállalkozás közötti szerződéses kapcsolatra. Azonban egy ilyen jellegű minősítés azzal a következménnyel járhat, hogy a személyi jövedelemadó kötelezettség még abban az esetben is átkerülhet a fogadó államba, ha arra egyébként nem került volna sor. Erre azért van lehetőség, mert adójogi értelemben egy ilyen konstrukcióban már nem elsődlegesen a kiküldő és a fogadó cég közötti szerződéses szolgáltatásnyújtásról van szó, hanem tulajdonképpen a magyar munkavállaló és a külföldi vállalkozás közötti rejtett munkaviszonyról.
Az átminősítést automatikusan alkalmazzák olyan esetekben, amikor két állam között munkaerő-kölcsönzés vagy annak jegyeit mutató munkajogi konstrukció történik. Ekkor ugyanis a kölcsönbe vevő kifejezetten gyakorolja az említett munkáltatói jogokat (felügyelet, irányítás, ráhatás a munkavállaló kiválasztására), valamint ő viseli a tevékenység eredményével kapcsolatos felelősséget és kockázatokat. Ha ilyen keretek közt valósul meg a munkavégzés, akkor bizonyos államokkal kötött egyezmény (például Németország) szerint a forrásállam minden további feltétel vizsgálata nélkül jogosult a munkabér adóztatására.
Minden esetben ajánlott megvizsgálni a kiküldő és a fogadó vállalkozás államai közti egyezményt abból a szempontból is, hogy vajon a kiküldött munkavállaló külföldi vállalkozás részére végzett tevékenysége nem keletkeztet-e adójogi telephelyet a kiküldő magyar vállalkozás részére a munkavégzés államában. Amennyiben ez az eset fennállna, az Egyezmény rendelkezései szerint a magyar vállalkozás korlátozottan adókötelezetté válhat a kiküldetés szerinti államban, a telephelynek betudható, illetve az annak közvetítésével elért jövedelem tekintetében. Ilyen esetben a kapcsolt felek közötti elszámoló-árakra és az ezek alátámasztására szolgáló dokumentáció-készítési kötelezettségekre vonatkozó rendelkezésekre is tekintettel kell lenni.
Összességében elmondható, hogy a magyar vállalkozás fogadó államban keletkező telephelye a fogadó állam korlátozott adóztatási jogát teremtheti meg mind a magánszemély munkajövedelme utáni szja, mind a vállalkozás által a telephelyhez hozzárendelhető vállalkozási eredmény utáni nyereségadók tekintetében.
