Mint arról már számos fórumon lehetett olvasni az adózás rendjének újrakodifikálásával megváltozott az észrevétel funkciója a 2018.01.01-je után induló adóellenőrzésekben. Ezentúl az észrevételnek elsődleges jelentősége lesz az ügyek megítélésében.
A továbbiakban röviden összefoglaljuk, hogy mi „lesz” az észrevétel szerepe az adóigazgatási rendtartásról szóló (Air) törvény szerint végzett adóhatósági ellenőrzések folyamán. A jelenlegi posztban az adóellenőrzésekre koncentrálunk, a jogkövetési vizsgálatra egy későbbi bejegyzésben térünk ki.
Mi az az észrevétel?
Miután az adóhatóság lefolytat egy ellenőrzést, a megállapításait egy jegyzőkönyvben foglalja össze. Ha az adózó ezekkel nem ért egyet, észrevételt tehet. Maga az észrevétel nem jogorvoslati eszköz, hanem formába öntött és a revíziót vagy a revizori megállapításokat kifogásoló adózói álláspont kifejeződése: melyet a hatóságnak a határozat meghozatala során értékelnie kell.
„Egy észrevétel - mind fölött”
Az észrevétel eddigi másodlagos szerepét az határozta meg, hogy a gyakorlatban ténylegesen a fellebbezéssel induló másodfokú hatósági eljárástól lehetett érdemi változást várni az adózó ügyének megítélésében. A 2018-tól indult eljárásokban azonban az észrevételnek elsődleges jelentősége lesz. Ugyanis az új szabályozás szerint a fellebbezésben – a semmisségi okon kívül – már nem lehet hivatkozni olyan, az elsőfokú határozat meghozatala előtt az adózó által már ismert „új” tényre, aminek közlésére az adóhatóság őt külön felhívta, azonban ennek a felhívásnak az adózó nem tett eleget. Így gyakorlatilag az adózó által ismert, és a hatóság által „bekért” információkat legkésőbb az észrevétel megtétele során lehet az eljárásba beemelni, azt követően erre nincs mód.
Az új szabállyal kapcsolatban felmerülhet a kérdés, hogy mennyire kell konkrétnak lennie az adóhatósági külön felhívásnak, illetve ha kell, miként lehet az ismeretszerzés időpontját bizonyítani.
„Most szóljon, vagy hallgasson örökre…”
Az adóhatósági külön felhívás mindössze azokat a körülményeket és megállapításokat kell, hogy tartalmazza, amelyekkel kapcsolatban az adózót a bizonyítékok előterjesztésére őt a hatóság felhívja a jogkövetkezményekre való figyelmeztetés mellett. Praktikusan ez azt jelentheti, ha az adóhatóság kibocsát egy általános jellegű, bizonyítékok bemutatására irányuló felhívást, akkor ez már elegendő alap arra, hogy ezzel az adózót az általa ismert valamennyi vonatkozó bizonyíték benyújtására „kötelezzék”. Amit tehát ekkor nem mutatott be, azt a későbbiek során már nem lehet az eljárásba bevonni. Az adóhatósági külön felhívás átvételétől az elsőfokú döntés meghozataláig tehát az adózónak fokozott körültekintést kell tanúsítania az általa ismert információk értékelésében: azaz döntenie kell, fel akarja-e használnia azokat az eljárásban vagy sem.
Természetesen lehetnek olyan tények, körülmények, melyek később jutnak adózó tudomására, mint az elsőfokú döntés meghozatala. Kérdés, hogy az adózó hogyan fogja tudni bizonyítani, hogy mikor jutott tudomására az adott tény, melyet bizonyítékként használna fel.
Aki lemarad: kimarad
További jelentős változás, hogy az észrevétel benyújtásának határideje adóellenőrzés esetén ugyan 15 napról 30 napra hosszabbodott, de jogvesztővé vált. Azaz, ha valaki lekési a határidőt, az észrevételt már nem terjesztheti be. A fentiek tükrében ugyanakkor valószínűsíthető, hogy az adózónak lehetősége lesz kiegészítenie a határidőben megtett észrevételét. Hiszen mi mást tehetne, ha a határozat meghozatala előtt, de a 30 napos észrevételezési határidő után jut tudomására olyan információ, minek közlésére az adóhatóság őt „felhívta”, és amit fel is akar használni.
Végső megoldás - aktivitás
Összegezve kijelenthető, hogy a változás hatására az adózók érdeke, hogy az ellenőrzés – az eddiginél jóval – korábbi szakaszában is aktívan részt vegyenek, az adóhatóság ellenőreitől folyamatosan tájékoztatást kérjenek „ügyük” állásáról. A rendelkezésre álló információk és bizonyítékok helyes értékelésében pedig segíthet, ha adószakértőkkel vitatják meg ezeket. Vagyis az ellenőrzés korai fázisában érdemes bevonni tapasztalt adótanácsadót, hogy a megállapítások – az adóhatósági határozatok – után ne kelljen rádöbbenni, hogy az elmarasztalás elkerülhető lett volna.
