A közösségi termékkereskedelem az áfacsalások által leginkább fenyegetett terület, ezért ezekre az ügyletekre irányul a legnagyobb adóhatósági figyelem. A vállalkozások sokszor érezhetik ezt a figyelmet túlzónak, és még a jóhiszemű cégek is bajba kerülhetnek, ha a hatóság úgy ítéli meg, hogy nem tettek meg mindent az ügyletek jogszerűségének igazolására.

A Mecsek Gabona ügyével egy másik, az EKÁER szám bizonyító erejének vizsgálatával foglalkozó írásunkban már foglalkoztunk. Most ezt az ügyletet a megfelelő alátámasztottság szempontjából is elemezni fogjuk. Tekintsük át ismét, hogy mi is történt!

A Mecsek Gabona adásvételi szerződést kötött egy olasz társasággal repce áfamentes közösségen belüli értékesítéséről. Megállapodtak, hogy az eladó telephelyén felrakodnak, melyet mérlegjegyekkel igazolnak. A vevő vállalta a szállítást, a teherkocsikat is ő biztosította (EXW), el is küldte a teherkocsik rendszámát az eladónak. A felrakodáskor az árumennyiséget CMR fuvarlevelekre rávezették, és a fuvarozók bemutatták a lebélyegzett fuvarokmányokat. Az eladó a kitöltött fuvarleveleket lemásolta, az eredetiket a vevő olaszországi címéről később postázták is az eladó részére.

A magyar társaság két áfamentes számlát állított ki együttesen kb. 71 millió forint ellenértékről, az első számlát néhány nappal később kiegyenlítették a magyar társaság bankszámlájára történő befizetéssel. A második számlát azonban, amelynek fizetési határideje a szállítást követő nyolc hónap volt, nem fizették ki. A Mecsek Gabona a szállítást követően, de még a számla kiállítását megelőzően ellenőrizte, és rendben találta az olasz társaság közösségi adószámát, a lekérdezést igazoló bizonylatot megőrizte.

A Mecsek Gabona adóbevallásának ellenőrzésekor a magyar adóhatóság információt kért az olasz adóhatóságtól, akik szerint az olasz fél nem fellelhető, és bejelentett székhelyén csak egy családi ház áll, ahol sosem volt bejegyezve ez a cég. Mivel áfát soha nem fizetett, a kérdéses olasz „társaság” az olasz adóhatóság előtt is ismeretlen volt, ezért az adószámot visszamenőleges hatállyal törölték.

E körülmények összessége alapján az elsőfokú magyar adóhatóság úgy ítélte meg, hogy a magyar társaság nem tudta bizonyítani az áfamentességet élvező közösségen belüli termékértékesítés tényleges megtörténtét, és a társaság terhére 17 millió forint adóhiányt állapított meg, amely után 1,7 millió forint adóbírságot és további közel 1 millió forint késedelmi pótlékot is felszámított. A másodfokú adóhatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta, mivel álláspontja szerint a magyar társaságnak rendelkeznie kellett volna azt bizonyító dokumentummal, hogy az árut feladták, és egy másik tagállamba szállították. Mivel e társaság nem tudott ilyen iratot bemutatni az adóellenőrzési eljárás során, illetve az általa bemutatott irat nem volt hitelesnek tekinthető, meg kell fizetnie az értékesítést terhelő áfát.

A magyar adóhatóság szerint a cégnek nagyobb körültekintéssel kellett volna eljárnia, és nemcsak az áru elszállításáról, hanem annak a rendeltetési helyére való megérkezéséről is meg kellett volna győződnie. Az adóhatóság szerint a magyar társaság rosszhiszeműségét támasztják alá a következő tények is:

• a magyar társaság nem ismerte a vevőt, de mégsem kért semmilyen biztosítékot,
• a közösségi adószámát csak az ügyletet követően ellenőrizte,
• a vevőről semmilyen további információt nem szerzett be,
• elfogadta az eladási ár halasztott megfizetését,
• illetve az említett vevő által visszaküldött CMR fuvarleveleket úgy nyújtotta be, hogy azok hiányosak voltak.

De vajon mi kellett volna ahhoz, hogy az eladó jóhiszeműsége az adóhatóság számára is elfogadható legyen?

A Mecsek Gabona ügyből látjuk, hogy a vevő adószámának és címének megléte, az ügyletet követő ellenőrzése, a bankszámlás fizetés, a mérlegjegyek és CMR fuvarlevelek felrakodáskori lebélyegzése és lemásolása, annak igazolása, hogy a fuvarlevelek visszaküldése postán valóban külföldről, a cél szerinti tagországból történik nem elegendő, hanem az áru más tagállamba történő kiszállításának igazolása is szükséges. A hitelt érdemlő igazolás módja pedig a helyzettől függően változhat.

Az ügylethez kapcsolódó igazolás származhat a felektől és/vagy a felektől különböző harmadik személyektől. Egy igazolás bizonyító ereje annál nagyobb, minél inkább a felektől független, harmadik személytől származik. Bár a felektől (eladó – vevő) származó bizonyíték sem zárható ki automatikusan, amennyiben az eset összes körülményeinek vizsgálata során látható, hogy a termék igazoltan átkerült más tagállamba. A probléma azonban azzal van, hogy az eset összes körülménye nem belátható, nem ellenőrizhető; különösen akkor nem, amikor egy jóhiszemű adózó az áru kiszállítását egy később csalónak bizonyuló „vevőre” bízza.

A CMR fuvarokmány az adóhatóság értelmezése szerint pusztán azt a körülményt támasztja alá, hogy a fuvarozó az árut a feladótól átvette, azaz a felrakodás és az indulás megtörtént, de nem bizonyítja, hogy az áru a rendeltetési helyre meg is érkezett. A közösségi értékesítés adómentességéhez szükséges a címzettnek az átvételt igazoló nyilatkozata is, így igazolható hitelt érdemlő módon annak ténye, hogy a fuvarozás befejeződött, és a termék igazoltan másik tagállamba átkerült. Ez a nyilatkozat szerepelhet a CMR-re felvezetve, ezért fontos, hogy az ügylet után visszakapott fuvarleveleken három aláírás szerepeljen: a feladóé, a fuvarozóé és az árut átvevő címzetté.

Elvileg annak sincsen akadálya, hogy a vevő külön dokumentumban nyilatkozzon arról, hogy a termék a rendeltetési helyre megérkezett. Ha a CMR vagy más fuvarlevél hibásan, esetleg átvételi aláírások nélkül érkezik vissza, akkor különösen fontos az áru megérkezését más módon igazolni. A vevői nyilatkozatokkal is vigyáznunk kell azonban, mert ezt az adóhatóság önmagában csak „különös méltánylást érdemlő esetekben” fogadja el. Nagyobb bizonyító ereje van a nyilatkozatoknak, ha a vevő olyan belső ellenőrzési rendszerrel rendelkezik, amely „kellőképpen kizárja a valótlan tartalmú igazolások kiállításának lehetőségét”.

Az adóhatóság azonban a kivitel igazolására további hivatalos okmányokat vagy közokiratokat (például közjegyzői igazolást a másik tagállamba való megérkezésről), illetve más kereskedelmi okmányokat vár el. Elfogadható kereskedelmi okmányok lehetnek például: a célországbeli raktári átvételi elismervény (jobb, ha külső raktárról és így a felektől eltérő harmadik fél nyilatkozatáról van szó), kereskedelmi vagy iparkamara által adott igazolás, bankgaranciához kapcsolódó dokumentáció, ügyvédi letét jegyzőkönyve vagy más – megbízható harmadik féltől származó – igazolás.

Mi több, a kivitelt és a célországbeli átvételt igazoló dokumentumok összegyűjtése után sem dőlhetünk hátra. Formai hibák elegendőek ugyanis ahhoz, hogy az adóhatóság valótlannak bélyegezze fuvarokmányainkat és kapott nyilatkozatainkat, ily módon megdöntve azok hitelességét. Ilyen lehet például, hogy fuvarlevelünket olyan személy írja alá, olyan pecséttel bélyegzi le, amely nem tartozik az egyébként létező, de az adott ügyletben nem valós vevőhöz. Mert a mi „üzleti partnerünk” csupán eljátssza, hogy azonos azzal a vevővel, de kapcsolattartó személyünk sosem volt vezetője vagy alkalmazottja annak, és a pecsét is hamis.

Az adóhatóság ilyen esetekben az eladót fogja hibáztatni azért, hogy a formailag helyesnek tűnő igazolásaink ellenére, az „eset összes körülményei” mégsem támasztják alá a termék másik tagállamba való kiszállítását. Ekkor jön az ügylet adókötelessé való átminősítése, amely a fel nem számított áfát adóhiányként utólag megfizetni írja elő, az 50%-os adóbírsággal és a mindenkori jegybanki alapkamat duplájával számított késedelmi pótlékkal növelve. És akkor még örüljünk, ha büntetőjogi eljárást nem indítanak ellenünk.

Az Európai Unió joggyakorlata alapján ugyanis nem ellentétes az Irányelvvel a közösségen belüli értékesítés adómentességének megtagadása, ha objektív körülmények alapján bizonyítást nyer, hogy az eladó nem tett eleget bizonyítási kötelezettségének. Tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy adócsaláshoz járul hozzá, és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy elkerülje ezt. De a fenti lista alapján kimondhatjuk, hogy a magyar szabályozás alapján az ilyen intézkedések „ésszerűségi küszöbe” igen magasan van.

Persze az „ésszerűségi küszöb” magasra tétele nem más mint védekező mechanizmus az adóhatóság részéről. Ugyanis, ha az eladó teljesítené a termékértékesítés igazolására vonatkozó kötelezettségét, és a vevő hibája lenne, hogy nem tett eleget a termékek kiszállításának, rajta kellene behajtani az áfát. A vevő számonkérése azonban jóval nagyobb feladat, hiszen azon túl, hogy jellemzően külföldi, ráadásul mivel csaló, az évekkel későbbi ellenőrzések már csupán hűlt helyét találják.

További cikkeink a témában:

A Mecsek Gabona esetének vizsgálata az Ekáer tükrében

Veszélyes világban élünk! Az EKÁER szám nem elég a jóhiszeműség bizonyításához