A jelenleg hatályos áfairányelv külön kezeli azt az esetet, ha egy adóalany egy másik tagállamba vevői készlet céljára szállít árukat, úgy, hogy a szállítás időpontjában a szállító már ismeri a vevő személyazonosságát, de a beszállításkor az árut a vevő raktárába tárolja be, és a vevő csak később hívja le, és használja fel a készletet.

Az utóbbi időben a hatósági jogalkalmazásban változás tapasztalható, a magyar adóhatóság elkezdett közeledni az uniós joggyakorlathoz. A több adóellenőrzés után született határozat kimondja, hogy az adólevonási jogot elvitatni csak olyan esetben lehetséges, ha objektív tények alapján bizonyítható, hogy az adóelvonási jog gyakorlásával érintett számlabefogadó nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, illetve tudott vagy tudnia kellett arról, hogy az adott ügylet révén adókijátszásban vesz részt. Természetesen a mostani bejegyzésünkben csak a konkrét ügyekben hozott hatósági határozatok sommás megjegyzéseit foglaljuk össze, melyekkel szeretnénk felvillantani a legújabb trendet a hatósági joggyakorlat változását igazolva.

Ügyfélkapu, cégkapu, e-beszámolók, e-cégjegyzékek, eSZJA, e-bevallások, összesítő jelentések, online pénztárgépek, valós idejű számlaadat-szolgáltatás, VIES, EKAER és még sorolhatnánk az elektronikus adattovábbítás és az adatok különböző típusait. Ezekből áll össze a magyar adózási „big data”.