Miután tisztáztuk, hogy bérgyártásról vagy szerződéses gyártásról van szó, érdemes a tevékenység finanszírozására is vetni egy pillantást. Gyakran az anyacégen keresztül történő alapanyag- és az eszközbeszerzés finanszírozásához a szükséges forrást vállalatcsoporton belüli kölcsönnyújtással biztosítják. Fontos, hogy a kölcsön megtérítésekor alkalmazott pénzügyi műveletek sem tehetik a bérgyártó alvállalkozást veszteségessé, ezeknél is érvényesíteni kell ugyanis a szokásos piaci ár elvét, és az alkalmazott árfolyammal sem járhat kedvezőtlenebbül a gyártást végző partner.

A vállalatcsoporton belüli feladat-megosztási modellek másik típusesete a szerződéses gyártói modell. Cikksorozatunk második részében ezt elemezzük.

Gyakori eset, hogy nemzetközi vállalatok egyes részfeladataikat különböző országokban működő alvállalkozásaikhoz helyezik ki. És mivel saját tevékenységükre egy egységként gondolnak, nem tűnik számukra igazán lényegesnek, hogy hol mennyi nyereség keletkezik, hogy az alvállalkozás működése önmagában is méltányos mértékű profitot termel-e. Hiszen számukra a külföldi leányvállalat nem tűnik másnak, mint egy részleg a gyáron belül. Ezzel a megközelítéssel azonban hibát követnek el, hiszen mivel a leányvállalat jogilag egy különálló vállalkozás, elvárható, hogy önmagában is nyereségre törekedjen, transzferárazási szempontból is így fogják vizsgálni, és ez alapján dől majd el, hogy kell-e esetleg utólag bírságot fizetnie egy rosszul kialakított modell miatt. Sőt még az is elképzelhető, hogy a helyesen megszabott jövedelmezőség társasági adó szempontból is előnyösebb lenne a vállaltcsoport számára.