Korábban Magyarországon is létezett a klasszikus hárompilléres nyugellátás, amelynek célja az volt, hogy ne csak az államnak befizetett járulékoktól függjön a későbbi nyugdíj összege, hanem a több tartóoszlop stabilabb megélhetést biztosítson a nyugdíjasok számára.
Az első pillér az állami felosztó-kirovó rendszer, amelynek kockázataival cikksorozatunk első részében már foglalkoztunk. A második tartópillért a kötelező magánnyugdíjpénztárak jelentették, amely egy névre szóló, egyéni számlán gyűlő összeggel egészíthette volna ki az állami lábat. A harmadik pillért pedig az önkéntes nyugdíjpénztár jelentette, mely a legrégebbi önkéntes nyugdíj-megtakarítási forma hazánkban. A három pilléres rendszer azóta megszűnt, de az öngondoskodásnak azóta is több típusa van jelen hazánkban, például a nyugdíjbiztosítás, a nyugdíj-előtakarékossági számla, és a foglalkoztatói nyugdíjszolgáltatás is megjelent már itthon.
A magánnyugdíjpénztárak
A korábbi, klasszikus második pillér, a magánnyugdíjpénztárak 2011-ig voltak életben Magyarországon. A magánnyugdíjpénztár, a nagy közös kassza helyett egy saját, névre szóló számlát jelentett, ahol a jövedelemmel arányosan gyűlt a magánszemélyek megtakarítása. A kötelezően levont nyugdíjjárulék egy részét vezették át ide, tehát túlnyomórészt nem önkéntes befizetéseket jelentett, ugyanúgy az állami nyugdíjjárulék része volt. Ugyan lehetséges volt az itt gyűlő összeget önkéntes alapon kiegészíteni, ezzel csak a magánszemélyek csekély része élt. A magánnyugdíjpénztári számlákban összegyűlő összegek önmagában nem voltak elegendőek önálló nyugellátás kifizetéséhez, viszont az állami nyugdíjakat egyre nehezebb volt kifizetni a magánnyugdíjpénztáraknak átutalt összegek által keletkezett költségvetési hiány miatt. Így aztán 2011-ben államosították a magánnyugdíjpénztárakat, és ezután a járulékbefizetések teljes összege az államkasszába került. A tagdíjat 2011 után már csak teljesen önkéntes alapon, a leadózott jövedelemből lehet fizetni. Mára csak csekély számú magánnyugdíjpénztár maradt életben Magyarországon.
Az önkéntes nyugdíjpénztárak
A ma elérhető önkéntes nyugdíj-előtakarékossági formák az államtól teljesen függetlenek, a leadózott jövedelmünkből tudunk öngondoskodási céllal megtakarítani velük.
Az önkéntes nyugdíjpénztár adó-visszatérítés formájában adott állami támogatással járó nyugdíj-előtakarékossági forma hazánkban. Előnyük, hogy már alacsony tagdíjjal indíthatóak, a tagok egyéni számláján gyűjtik megtakarításukat, az összegyűlt összeget pedig a pénztár a hozamok elérésének érdekében befekteti. Korábban a magyar állampapírokba és részvényekbe történő befektetés volt jellemző az önkéntes nyugdíjpénztárakba befizetett összegekre, mára azonban egyre több pénztár kínálatában jelennek meg nemzetközi részvényekbe is fektető portfóliók.
A befektetések után járó hozamokon felül, az önkéntes nyugdíjpénztárakba történő megtakarítások ösztönzésére az állam 20% mértékű adó-visszatérítést nyújt, amely állami támogatás tovább növeli a nyugdíjcélú megtakarításokat. Az adó-visszatérítés maximalizált összege 150.000 forint évente (az egészség- és önsegélyező pénztárakkal összevontan; más nyugdíj-megtakarításokkal együtt összevontan legfeljebb 280.000 forint lehet). A tagdíj befizetése különböző módokon történhet, fizetheti a magánszemély saját leadózott jövedelméből, illetve a munkáltató is nyújthat ilyen jellegű hozzájárulást.
Az adókedvezményt az adott évi önkéntes nyugdíjpénztári befizetéseik után igényelhetik vissza a magánszemélyek a levont, befizetett személyi jövedelemadóból. A visszatérítés közvetlenül a nyugdíjpénztári számlára kerül, annak érdekében, hogy ezen összeg tovább növelje önkéntes nyugdíjpénztári tőkéjüket, és ezzel hozamot is termeljen. A pénztártag egyedileg, a kockázatvállalási hajlandóságának és életkorának megfelelő portfóliók közül választhat.
Önkéntes nyugdíjpénztárból az első 10 évben nem lehet kifizetést kérni, az önkéntes nyugdíjpénztári tagság sem szüntethető meg ezen időszak alatt. Az önkéntes nyugdíjpénztári nyugdíjszolgáltatás és a hozamok 10 év után adómentesen felvehetők. Az adómentes nyugdíjszolgáltatásnak nem minősülő kifizetéseket (pl. hozam) személyi jövedelemadó, illetve szociális hozzájárulási adó terheli változó mértékben mindazon tőkerészekre, ahol még nem telt el 20 év az adott befizetés óta. Mértéke a 10. év után fokozatosan csökken és a 21. évben válik adómentessé. A lejáratra a nyugdíjkorhatár elérésekor kerül sor, ekkor a pénztártag dönthet a kifizetés lehetőségeiről, hogy egy összegben vagy járadékként kéri az összegyűlt összeget. A pénztártagnak lehetősége van arra is, hogy tovább fizeti megtakarítását és csak egy későbbi időpontban igényli a kifizetést.
E tekintetben lehetőség van a munkáltatói tagdíj-átvállalásra is, melynek keretében a munkáltató átvállalhatja a nyugdíjpénztári tagdíj egy részét. A céges bevezetés előtt azonban mindenképp érdemes a vonatkozó szabályokat részletesen megismerni. Többek között, a munkáltatói hozzájárulásból egyetlen olyan munkavállaló sem hagyható ki, aki legalább fél éve a munkáltatónál dolgozik, továbbá a munkáltató, a nyugdíjpénztári hozzájárulást a munkabérrel azonos közterhek mellett nyújthatja, azonban erre is jár a magánszemélyt megillető 20% adókedvezmény.
Kérdés esetén, forduljon bizalommal a LeitnerLeitner global mobility csoportjához, ahol a hazai és nemzetközi magánszemélyes és céges adókötelezettségek és társadalombiztosítási szabályok útvesztőiben segítjük ki Ügyfeleinket.
Kockázatok a magyar nyugdíjrendszerben – avagy öngondoskodás 1. rész
