A LeitnerLeitner 2018. 05. 29-én elnyerte a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) által alapított pályázaton a „Megbízható Munkaadó“ címet. Az okleveleket Volkmar Wenzel, a Németországi Szövetségi Köztársaság nagykövete, valamint Steványik Tamás, a zsűri szóvivője, az ELMŰ-Émász Nyrt. HR-igazgatója adták át a nyertes pályázóknak. A LeitnerLeitner nevében Siklós Márta vette át.
A Díj célja a Kamara szerint a példaértékű munkakörülmények biztosítására irányuló kezdeményezések elismerése. A pályázóknak hét, a humánerő-gazdálkodással kapcsolatos területen részletesen be kellett számolniuk a vállalati gyakorlatról és az ennek alapjául szolgáló irányelvekről. Ezek között találhatók a javadalmazásra, a szociális-jóléti juttatásokra, az egészség- és munkakörülményekre, a képzésre és továbbképzésre, valamint a fejlődési lehetőségekre vonatkozó kérdések is.
A LeitnerLeitner eddig is kiemelt figyelmet fordított a versenyképes, de emberközpontú, kiszámítható, ugyanakkor rugalmas munkahely kialakítására, és középpontba helyezte a munkatársak szakmai képzését, melyből egyaránt profitálhatnak az egyének, az ügyfelek és maga a cég is.