Idén megváltozott az adóbírság intézményének szabályozása, újdonságként vezették be a kedvezményt biztosító feltételes adóbírságot. De vajon ez ténylegesen előnyös az adózók számára?
A feltételes adóbírság kedvezményét az év elején hatályba lépett új Adózás rendjéről szóló törvény tartalmazta. Az új jogintézmény lényege röviden: amennyiben az adózó lemond az adóellenőrzésről hozott első fokú határozat elleni fellebbezési jogáról (legkésőbb a fellebbezési határidő lejárta előtt), és esedékességig megfizeti az I. fokú határozatban előírt teljes adókülönbözetet, úgy mentesül a kiszabott adóbírság 50%-ának a megfizetése alól. Ez a szabály 200%-os mértékű adóbírság esetén is alkalmazható. A törvényi feltételek együttes fennállása esetén a kedvezményt az adóhatóság hivatalból érvényesíti, így nincs szükség külön kérelem benyújtására.
Ezzel a jogalkotó célja a megalapozatlan jogorvoslati kérelmek számának csökkentése és az adóeljárásokban tapasztalható időhúzás kiiktatása volt. Ugyan mindez alapjában véve helyeslendő, másfelől azonban az is következménye lehet, hogy az adózók önként és indokolatlanul – vagyis olyan esetben is, amikor bebizonyíthatnák igazukat – korlátozzák jogorvoslati jogukat.
Az adózók a kedvezménnyel már a 2018. január 1-jét megelőzően indult eljárások esetében is élhettek, ha a fellebbezési határidő és ezáltal a kötelezettség megfizetésének az esedékessége 2017. december 31-ét követően járt le.
Az adóbírság 50%-os csökkentésének lehetősége elsőre kecsegtetően hangozhat, azonban nem árt, ha az adózók tudatában vannak annak, hogy mit is jelent rájuk nézve a fellebbezési jogról való lemondás.
Egyfelől, a lemondó nyilatkozat megtételével (mely már nem vonható vissza) az elsőfokú határozat véglegessé válik (jogerőre emelkedik), vagyis a határozatban előírt adókülönbözetet 15 napon belül meg kell fizetni. Másfelől, a bírságkedvezményben részesülő adózó a jövőben rendkívüli jogorvoslattal már nem élhet, és felügyeleti intézkedés iránti kérelmet sem terjeszthet elő abban az ügyben, amelyben a kedvezménnyel élt. Harmadrészt, könnyű belátni azt is, hogy amennyiben pillanatnyi érdekből mond le az adózó a saját megítélése szerint egyébként jogszabálysértő határozattal szembeni jogorvoslatról, úgy a későbbiekben rosszabb pozícióból indul a hasonló ténybeli és jogalapon meghozott adóhatósági döntésekkel szembeni jogorvoslat során. Ugyan a későbbi döntés továbbra is vitatható lesz, de ekkor az adóhatóság már alappal hivatkozhat a korábbi – adózó által nem vitatott – jogerős döntésére.
A legnagyobb dilemmát azok az esetek okozhatják, amikor a határozat több adónemmel kapcsolatban is tartalmaz megállapítást. Előfordulhat, hogy az adózó nem vitatja mindegyiket, és ezek tekintetében élne is az adóbírság-kedvezménnyel. A megállapítások között azonban nem lehet a „válogatni”, a fellebbezési jogról való lemondást csak a teljes határozatra vonatkozóan lehet megtenni.
Ezért tartjuk aggályosnak ezt a jogintézményt, hiszen arra ösztönzi az adózókat, hogy a kiszabott bírság csökkentésének, illetve a könnyebb-gyorsabb ügylezárás reményében „önként” mondjanak le az őket alapvető eljárási garanciaként megillető jogorvoslati jogról. Ugyan előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor akár előnyös is lehet a feltételes adóbírság érvényesítése, de az adóeljárási ügyek ennél általában összetettebbek / bonyolultabbak. Ezért mielőtt az adózó döntést hozna, érdemes szakemberrel konzultálnia, ha valóban érvényesíteni akarja érdekeit.
