Az Európai Bíróság egyik friss döntésének értelmében ismét terítékre került az objektív tényezők fontossága, azok esetleges adókötelezettséget generáló szerepe. Annak megítélése, hogy egy adóalany tudhatott-e róla, hogy partnere adócsalásban vesz részt, mindig sok bizonytalanságot hordoz magában.
Az új bírósági döntés értelmében, a jogbiztonság fenntartás érdekében, a vámhatóság által az importot követő közösségi értékesítés okán biztosított adómentességet nem lehet visszafordítani, ha a vámhatóság a mentességhez való jog bizonyítékaként eredetileg elfogadta az értékesítő által bemutatott dokumentumokat, utólag azonban kiderült, hogy az értékesítő adócsalással érintett ügyletbe került. Ez abban az esetben igaz, ha a vevő által elkövetett adócsalásról bebizonyosodik, hogy arról az értékesítőnek nem volt és nem is lehetett tudomása.
E tekintetben egységesen kell értékelni az értékesítőnek az áfa utólagos megfizetésére vonatkozó felelősségét, és az importőrnek a vám megfizetése tekintetében fennálló felelősségét. Amennyiben a közösségen belüli adómentes értékesítés során az értékesítő jóhiszeműen járt el, és a tőle ésszerűen elvárható valamennyi intézkedést megtett az adócsalás elkerülése érdekében, de az ügylet tudtán kívül mégis a vevő által elkövetett adócsaláshoz vezetett, nem kötelezhető az adó utólagos megfizetésére. Ezt a 42-es vámeljáráshoz kapcsolódó importáfa-mentesség rendszerére is alkalmazni kell. A behozatali mentesség ugyanis egy, az importálást követő adómentes közösségen belüli értékesítés tényének van alárendelve, a két ügyletet tehát egységesen kell kezelni az importáfa mentesség érdekében.
Az alábbiakban az ügy részleteit is bemutatjuk.
A C‑528/17. számú ügyben hozott ítélet az Áfa-irányelv 143. cikkének értelmezésére vonatkozik a 138. cikk rendelkezéseinek összefüggésében. A szóban forgó eljárásban az ún. 42-es vámeljáráshoz kapcsolódó import áfa-mentesség feltételeit vizsgálták. Az áfa- és vámszabályok közös olvasata alapján ugyanis nem kell áfát fizetni importált termékek vámkezelése során, ha a vámkezelés után a termékeket igazoltan egy másik tagállamba szállítják, ahol egyidejűleg egy adómentes közösségi termékértékesítés történik.
A konkrét ügyben egy szlovén adóalany harmadik országokból származó banánt importált Szlovéniába, és az importeljárás során az illetékes vámhivatalhoz benyújtott vámáru nyilatkozatok alapján a terméket a fent már említett 42-es vámeljárás alá vonták, mivel ez lehetővé teszi a termék importáfa nélküli szabad forgalomba bocsátását. Annak bizonyítása érdekében, hogy a banánt egy másik tagállamba szállítják majd tovább – ezzel teljesítve az importáfa-alóli mentesség feltételeit – az adóalany a későbbi vevőkre és a végső rendeltetési helyre vonatkozó nyilatkozatokat nyújtott be.
A banánt ezután román vásárlóknak adták el, melyet telefonon rendeltek meg. A számlák kiállítása előtt az adóalany ellenőrizte a vevők EORI-számát, adószámuk érvényességét, valamint kérte vevőit, hogy állítsanak ki egy nyilatkozatot, amely tanúsítja, hogy magukra vállalják a banán más tagállamba történő szállítását.
Miután a vevők kifizették az árut, az eladó a szlovéniai Koper kikötőjében átadta nekik a vámkezelt banánt, ily módon átruházva a termék feletti tulajdonjogot. A vevők ezt követően gondoskodtak a Romániába történő szállításról, és az árunak a végső rendeltetési helyen történő kirakodását követően az érvényesített CMR fuvarokmányokat visszaküldték az eladónak.
A vámáru‑nyilatkozatok egy utólagos ellenőrzéskor azonban az illetékes vámhivatal megállapította, hogy a vevők többsége csaló volt, akiket feltehetőleg ezzel az ügylettel kapcsolatban – nem sokkal a szállítás előtt – vettek nyilvántartásba, majd törölték is adószámukat. A vámhatóság vizsgálata alapján a CMR fuvarokmányok nem voltak jól olvashatók, azok nem tartalmaztak elegendő információt az áru kirakodásának időpontról és helyéről, valamint a fuvarokmányok és a kiállított számlák adatai nagyban eltértek. Továbbá a román adóhatóságtól kapott információk alapján azt is megállapították, hogy egyes román vevők a bejelentett címükön semmiféle tevékenységet nem folytattak. Ezenkívül az árut egy romániai nagykereskedelmi központban rakodták ki, a szállítást a fuvarozóktól telefonon rendelték meg, és a kifizetést készpénzben teljesítették. Más fuvarozók megkérdőjelezték a fuvarokmányokon szereplő aláírások hitelességét, valamint tagadták azt, hogy bármiféle kapcsolatuk lenne a vevőkkel.
A vámhatóság a vizsgálat során tehát arra a következtetésre jutott, hogy a vevő nem bizonyította kellően, hogy a termékek elhagyták Szlovénia területét és megérkeztek a nyilatkozatban szereplő vevőkhöz. Továbbá úgy ítélte meg, hogy hanyagul járt el a vevők tekintetében: nem végezte el a szükséges alapellenőrzést, és nem vett tudomást a vevők adócsalásban való közreműködésére utaló jelekről.
Miután az ítéletet a vevő nem fogadta el, az ügy előbb a szlovén pénzügyminisztérium, majd a közigazgatási bíróság, végül pedig a szlovén Legfelsőbb Bíróság elé került. Majd a Legfelsőbb Bíróság az Európai Unió Bíróságának iránymutatását kérte arról, hogy amikor az illetékes vámhivatal egy előzetes eljárást követően az importőr által benyújtott bizonyítékokra tekintettel mentességet kapott az importáfa-megfizetése alól, köteles-e mégis megfizetni az áfát, ha egy utólagos ellenőrzés alkalmával kitűnik, hogy nem álltak fenn az adómentesség anyagi jogi feltételei.
Az EUB szerint az importáfa-megfizetése alóli mentesség feltétele, hogy a behozatalt az importőr által megvalósított adómentes közösségi termékértékesítés kövesse. Amennyiben az érintett adóalany tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az ügylettel a vevő által elkövetett adócsaláshoz járul hozzá, és nem tett meg minden tőle telhető ésszerű intézkedést annak érdekében, hogy megakadályozza e csalást, meg kell tagadni tőle az adómentességhez való jogot (lásd Mecsek‑Gabona ítélet, C‑273/11).
Ugyanakkor vajon lehet-e másképpen értékelni az értékesítőnek az áfa utólagos megfizetésére vonatkozó felelősségét, mint az importőrnek a vám megfizetése tekintetében fennálló felelősségét? Amennyiben a közösségen belüli adómentes értékesítés során az értékesítő jóhiszeműen járt el, és a tőle ésszerűen elvárható valamennyi intézkedést megtett az adócsalás elkerülése érdekében, de az ügylet tudtán kívül mégis a vevő által elkövetett adócsaláshoz vezetett, nem kötelezhető az adó utólagos megfizetésére. Ezt a 42-es vámeljáráshoz kapcsolódó importáfa-mentesség rendszerére is alkalmazni kell. A behozatali mentesség ugyanis egy, az importálást követő adómentes közösségen belüli értékesítés tényének van alárendelve, a két ügyletet tehát egységesen kell kezelni az importáfa mentesség érdekében.
Márpedig egy importőrrel és értékesítővel szemben az adómentességhez való jognak abban az esetben történő megtagadása, amikor a vevő adócsalást követett el az importot követő közösségen belüli értékesítés keretében, megszakítja a két ügylet közötti kapcsolatot. Tehát az utóbbi mentességet nem lehet megtagadni az értékesítőtől a vevő által elkövetett adócsalás esetén.
Az EUB állandó ítélkezési gyakorlata értelmében, a jogbiztonság elvével ellentétes az, ha egy vámhatóság a mentességhez való jog bizonyítékaként eredetileg elfogadta az értékesítő által bemutatott dokumentumokat, utólag azonban arra kötelezhetné ezen értékesítőt, hogy fizesse meg az importáfát a vevő által elkövetett olyan adócsalás okán, amelyről az értékesítőnek nem volt és nem is lehetett tudomása.
Az EUB emiatt a nemzeti bíróság hatáskörébe rendeli, hogy az az ügy minden tényállási elemét és körülményét átfogóan értékelje, annak meghatározása érdekében, hogy az importőr jóhiszeműen járt‑e el, és megtett‑e valamennyi tőle ésszerűen elvárható intézkedést az adócsalás elkerülése érdekében.