A 2019-es nyári adótörvény változások közül a legtöbb változást az általános forgalmi adózás területén tapasztalhatjuk, ami részben az Európai Unió áfa-rendszerében megkezdett reformintézkedéseknek köszönhető. Az úgynevezett „Short-term Quick Fixes”, azaz „Rövid távú gyorsintézkedések” minden uniós tagállamban egységesen és egyszerre lépnek hatályba 2020. január 1-jén. Mindez jelentős felkészülést igényel a vállalkozások részéről, a felkészítésben szakértőink készséggel állnak rendelkezésükre. Keressenek bennünket bizalommal!
A vevői készletre vonatkozó szabályok egyszerűsítése
A vevői készlet szabályai világosabbá, pontosabbá válnak. A korábbi rendelkezéseket hatályon kívül helyezik, ezzel egy időben új részletszabályokat léptetnek életbe, melyek beható ismerete a vevői készlettel működő társaságok számára elengedhetetlen lesz. Itt csak a lényegi pontokra térünk ki.
A közösségi termékértékesítés/beszerzés a jövőben is a vevői készletből való lehívás időpontjában történik meg, azzal a feltétellel, hogy az értékesítőnek nem lehet gazdasági letelepedettsége ott, ahová a készlet termékeit fuvarozzák, és az értékesítő már az árutovábbítás időpontjában feltünteti vevőjét és annak a vevői készlet helyszíne szerinti állam által kiadott adószámát az összesítő nyilatkozatában.
A lehívás időtartamát azonban 12 hónapban maximalizálják, illetve szabályozzák azt az esetet is, ha a megállapodás szerinti vevő helyébe ezen időtartam alatt másik adóalany lép. A határidő túllépésekor, illetve az egyéb feltételek sérülése esetén áfa regisztrációs és áfa fizetési kötelezettség keletkezhet.
Az átmeneti rendelkezések alapján a még idén hazai vevői készletre betárolt termékekre a régi szabályokat kell majd alkalmazni. Azonban ha ezek a termékek még 2020. december 31-én is a vevői készleten szerepelnek, ezzel a nappal beáll a közösségi értékesítéskénti/beszerzéskénti minősítés.
Az új rendszerhez új adminisztrációs és nyilvántartási kötelezettségek társulnak, melyek részletszabályait mind a Magyarországon, mind az EU-ban fenntartott készletek kapcsán közvetlenül a 282/2011/EU tanácsi végrehajtási rendelet határozza meg.
Láncértékesítés
Pontosítják a láncértékesítésre vonatkozó adómentesség alkalmazásának feltételeit is, 2020. január 1-i hatállyal. Így, ha a közbenső vevő végzi a szállítást, az adómentességet annak a beszerzéséhez kapcsoljuk fő szabály szerint. Kivéve, ha a kiindulás állama szerinti adószámát adja meg: ebben az esetben ugyanis a termék fuvarozását és ezzel az adómentes közösségi értékesítést az általa teljesített értékesítéshez kell kötni.
Közösségi termékértékesítés
Ugyancsak 2020. január 1-től szigorúbb feltételek érvényesülnek az adómentes közösségi termékértékes dokumentációja során.
Az adómentesség előfeltétele a továbbiakban, hogy az ügylet időpontjában a vevő adószáma ismert legyen, továbbá azt az EU-s összesítő nyilatkozatban kötelezően be is kell jelenteni. Ezek – az egyébként formainak tűnő feltételek – hiánya az adómentesség elvesztését eredményezi.
Adóalap meghatározása barter esetében: többcélú utalvány
Ha az adóalap megtérítése nem pénzben kifejezett, és nem is pénzzel, pénzhelyettesítő eszközzel, vagy többcélú utalvánnyal fizetik ki, akkor a két ügyletet önállóan, barterként kell figyelembe venni. Ebből következően, ha többcélú utalvánnyal történik az ellenérték megtérítése, akkor arra az esetre nem lehet a barter szabályokat alkalmazni.
Utólagos adóalap-csökkentés behajthatatlan követelés
A jövőben az európai uniós bírósági esetjognak megfelelően lehetővé válik a behajthatatlan követeléshez kapcsolódóan az adóalap utólagos csökkentése szigorú együttes feltételrendszer mentén. Szabályozzák azt az esetet is, ha a behajthatatlan követelés miatti adóalap-csökkentést követően az adós mégis rendezi tartozását. Az új szabály 2020 januárjától hatályos.
„Különös adó-visszatérítés” – az adósemlegesség elvének mentén
Bevezetésre kerül az úgy nevezett „különös adó-visszatérítési- eljárás”, melynek keretében az adóalany a rá áthárított, előzetesen felszámított adó visszatérítését kezdeményezheti, ha az neki fel nem róható okból, az adósemlegesség elvébe ütközően más módon nem térült/nem térül meg. Az eljárás jogvesztő határidőhöz és számos feltételhez kötött.
Áfakulcs
Kedvezményes 5%-os áfa-kulcsot vezetnek be 2020-tól a kereskedelmi szálláshely szolgáltatásokra.