Teljesítésekkel arányos bevételek elszámolása
Eddig a több üzleti évet átfogóan teljesített szerződések számviteli elszámolása sok bizonytalanságot okozott.
A Számviteli törvény 2020-as változásának köszönhetően azonban, előtérbe kerül az összemérés elve az óvatosság elvével szemben. Eddig az adott ügylethez tartozó bevételek és költségek, ráfordítások egy időszakban történő elszámolását a nettó árbevétel módosítása nélkül, időbeli elhatárolással és a befejezetlen termelés készletek közötti aktiválása útján értük el. Mostantól azonban lehetőség lesz arra, hogy a több éves projektek esetén az egyes üzleti években azonos árbevétel-arányos nyereség realizálódjon. Ugyanis, a szerződés teljesítési fokának, azaz a ténylegesen elvégzett szerződéses munkáknak a szerződés szerint elvégzendő összes munkához viszonyított arányában a bevétel is elszámolhatóvá válik. Könnyebbséget jelent majd ez a helyi iparűzési adóban is, ahol a több évet átfogó projektek adott évre eső költségei immár szembe állíthatók lesznek az arányos árbevétellel; kiküszöbölve ezzel azt a korábbi problémát, hogy az árbevételkénti elszámolás időbeli csúszása magasabb adót eredményezett a költségelszámolás elhatárolhatósága híján.
Pótbefizetés
Ha egy vállalkozás tagja lemond a pótbefizetésének visszafizetéséről, azt a lemondás napjával a lekötött tartalékkal szemben az eredménytartalék növekedéseként kell kimutatni. E rendelkezések már a 2019-től alkalmazhatóak. A pótbefizetésről történő lemondás joga átalakulás esetén is megilleti a tagot, amit a különbözetek oszlopban kell kimutatni.
Átalakulások könyvvizsgálata
Az átalakulási törvény módosításainak megfelelően a számviteli törvény is rendelkezik a könyvvizsgálat feladatairól. Átalakulás esetén, amennyiben az abban érintett tagok valamelyike könyvvizsgálati kötelezettség alá esik, a vagyonmérleget és a vagyonleltárt a könyvvizsgálóval kell ellenőriztetni.